fotótanonc 2011.06.08. 20:46

2011. március 23. szerda

 

Annyira telezsúfolódott az agyam a múlt órán, hogy nem is emlékeztem, hol jártam az este. Jó, lehet, hogy segítettek néhány pohár vörösborék, akikkel az osztály egyre bővülő kemény magja tartós barátságot kötött az iskola szomszédságában. Úgy tűnik, ezekből a hétfői barátkozásokból szokás lesz.
Gondolkodni kell! Ezt mondta a Béla ( http://fotosarok.hu/oktatokozpont/oktatok/Szandelszky-Bela.html )  és már emlékszem is, hogy megint átgondoltam a politikusi pályát, mert a képriport egy kommunikáció a világról, ami nem csak technikáról és kompozícióról szól, hanem érett gondolkodásmódról, világlátásról, összefüggések ismeretéről. Szerkeszteni kell tudni, agyban és a képfeldolgozásnál is. Jó technikát kell használni, de nem szabad elveszni benne, mert ez megöli a képet! Szívemből beszél ez az ember! Eszembe jut az a rengeteg szöveg, amiket különböző fórumokon és szakmai lapokban olvasok, ahol oldalakon át elemeznek technikai paramétereket, majd bűn rossz fotókat közölnek „eredmény”- ként.
És csak kapkodom a fejem, már második alkalommal, a rengeteg praktikus, mindennap hasznosítható információ között, hogyan vegyünk föl kapcsolatot emberekkel, hogyan lesznek őszinték a pillanatképek, hogyan őrizzük meg a valóságot, hogyan oldjunk meg reménytelennek tűnő helyzeteket. Holnaptól riporter szeretnék lenni, mondjuk Afganisztán alsón, úgy érzem, soha nem látott képeket tudnék alkotni. De a szombati gyakorlaton egyenlőre a budapesti hidakról kell képriportot készíteni, ami most konkrétan bonyolultabbnak tűnik, mint egy tűzvonalban lévő szabadságharcost portrézni. De tényleg. Milyen riport lehet hidakról? Mit csinál egy híd? És több híd? Semmit. Rohadtul semmit. Ebből mi lesz!

Címkék:canon tanfolyam nikon fotótanfolyam fotóstanfolyam fotosarok fotósarok Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotostanfolyam.blog.hu/api/trackback/id/tr722968821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása