Képriport egy hídról. Szerda óta ezen görcsölök, álmaimban többször megjelent a Tacoma-híd 1940-es összeomlását bemutató videofelvétel, az a hihetetlenül mázlista operatőr, aki csak ott volt és megcsinálta a világ egyik leghíresebb filmfelvételét, pont egy hídról. Ha csak megnyalná a szája szélét a Lánchíd oroszlánja! (Tudom, nincs nyelve – pont ezért lenne poén!) Vagy épp átadódna a Margit híd már teljesen! (Ez majd a következő utáni tanfolyamosoknak lesz talán téma – pofátlan szerencse!)
A Szabadság hidat választottam, mert nem messze lakom tőle. Korán reggel kikutyagoltam a hídfőhöz és csináltam egy egész tisztességes napfelkeltét, miközben lelkes közterületesek söprögettek a járdán. Rács és utcaseprő sziluettek és felkelő nap. Kezdtem vérszemet kapni. A delelő Nap és két rendőrjárőr már a híd közepén talált rám, amikor fölmásztam arra a szegecselt acélszerkezetre, amin máskor öngyilkosjelöltek szoktak mászkálni, pedig én csak a forgalmat akartam megörökíteni egy különleges nézőpontból. Nem sikerült meggyőznöm a rendfenntartókat pusztán művészeti formabontásom fontosságáról, így maradt a rácsok közüli fotózás, viszont égető hiánya alakult ki egy combosabb szürkeszűrőnek, hogy napsütésben is bírjak bemozdult autókat fényképezni. Hétfőn mindenképp veszek egyet a suliban, és ha nagyon baráti árat mondanak rá - mivel hallgató vagyok – akkor gyorsan egy polárt is újítok. Annyira drukkoltam, hogy jöjjön valami különleges szerkezet is az úton, hogy hamarosan feltűnt egy nyitott fehér csodajármű, benne felvirágozott esküvői pár! Hihetetlen, ezt akartam! Tipikus riporter alkat vagyok, vonzom az eseményeket!
Harmadszor is kisétáltam estefelé, hogy az alkonyati fényeket, a díszkivilágítás felkapcsolását is megörökítsem, s így teljessé tegyem a híd egy napját. Most összeállítok egy képriportot a képekből és nagyon kíváncsi vagyok a többiek munkáira.
