Az első Photoshop óránk. Végre egy témakör, ami ismerős, akár azt is mondhatnám, hátra dőlök és figyelem kicsit a „kollégát”, hátha tud valami trükköt, ami még eddig nem jutott eszembe. Már a legelső kiadásom megvolt a képmódosító szupercsodából, azóta pedig folyamatosan frissítem az újabb és újabb változatokkal. Egyszer egy kiállításon láttam egy fotót, amin egy teljesen pucér nő állt a vízparton, az volt a kép címe, hogy „Fürdőruhás lány (retusgyakorlat)”. Azonnal tudtam, hogy ez az én világom, egyszer még világhírű művész lesz belőlem. Hordták is hozzám a képeket rendre az ismerősök, miután egy kis önműveléssel gyakorlatot szereztem a filterekben. Pillanatok alatt festményekké varázsoltam a legrosszabb fotót is, fejet cseréltem a mopszlikutyán, sárga hajat és kerek melleket növesztettem a szomszéd lány húgának. -„Természetesen mostantól csak raw képekkel fogunk dolgozni, mert azokon sokkal nagyobb bitmélységgel tudjuk a denzitási és colorfrekvenciákat beállítani…”- mondta András, mintegy köszönés helyett és azonnal megjelent egy olyan kezelőfelület a projector képén, amit még életemben nem produkált a Photoshopom, pedig jó néhányszor fagyott már le munka közben. -Kolor miajóistent denzitált?- kérdeztem rémülten a mellettem ülőtől, aki kimeredt tekintettel éppen leharapta a radírgumit a ceruzája végéről. - Nemtom. Neki olyan másmilyen ez az egész izé. Vagy nem? – kaptam a szakszerű és megnyugtató választ. Hát, így kezdődött az este és az én megtérésem. Így lettem a bóvligyártó Saulból egy projector fényében megvilágosult Pál apostol, aki már tudom és hirdetem mindenkinek, hogy egy igazság van, a valódiság és a minőség és a Photoshop csak és kizárólag erre való. És gyűlölöm az eddigi „átvarázsolt” képeimet a mopszlikutyát és a sárga hajakat. Sosem csinálok többé festményt a fotóból és nem iszom pezsgőt a Hubertusz utáni vörösbor utáni pálinkára. Nem! Soha!