2011. április 20. szerda
UFO-t láttam! Pontosabban nem láttam, de sikerült lefényképeznem. Pofátlanul, fényes nappal, a mélykék égen, két kedves bárányfelhő között közeledett a Föld felé. Először arra gondoltam, valami kosz került a képérzékelőmre, de otthon lefényképeztem a fehér falat és akkor nem látszott a képen. Végre én leszek a sztár a suliban! Photoshoppal majd még a szemébe is bele tudunk majd nézni! Ahogy megérkeztem, már a szaküzletben eldicsekedtem Zolinak, hogy mit sikerült lőnöm, mire ő azt mondta, hogy mutassam azért csak meg azt az ufólátó fényképezőgépet. Valami világítós nagyítót tett az objektív helyére, kettőt szippantott valami gyermek-orrlepedék-eltávolító-kézikészülékkel és közölte, hogy az UFO hatástalanítva. De akkor miért nem láttam az otthoni falról készült képen? – estem kétségbe legott. Azért – felelte – mert a képen a porszem árnyékát lehet látni. Ha nagy rekesszel fotózol, az olyan, mint a nagyméretű fényforrás, nem rajzolja ki élesen a porszem árnyékát, nem veszed észre a képen. De napsütésben kicsi rekesznél éles árnyék lesz, ez látszik UFO-nak a képen. Nekem ez miért nem jutott eszembe? Izzott a fejem a méregtől. Mivel első szenzortisztításom volt a boltban, ezért nem kellett fizetnem érte, ez egy kicsit helyrebillentette a lelkivilágomat, de azért mérges maradtam magamra.
Az előadásról csak annyit, hogy a Photoshop nagyon jó eszköz, ha a fotó is jó, és már a rácsos ágyban készség szintre fejlesztettük magunkban a rétegkezelést (bilizés előtt) és a maszkolást. Oviban elidőztünk a vektorgrafikával, míg a többiek a lekváros kenyeret kenték a kilincsre, kisiskolában a színrendszerek világában kalandoztunk, hogy aztán gimnazista éveinkben már csak a napi 12-14 óra gyakorlás maradjon az egérrel.
Valaki mesélte, hogy ő még retusált zsilettel és pontozó ecsettel. Úristen! Valószínű kómában lehettem 2-300 évig.
