2011. május 2. hétfő
Azt hittem egy fotótanfolyam abból áll, hogy megtanítják beállítani a fényképezőgépet, aztán megmutatják hogyan kell komponálni és egy kicsit mondjuk gyakorlatoznak velünk. Erre azt mondta egy ismerősöm, hogy zöldborsófőzelék meg úgy készül, hogy összekeverik egymással a zöldborsót és a főzeléket. Jó, belátom, elnagyoltam kicsit a dolgokat, de azért arra nem számítottam, hogy egy fotóiskola ennyire tudományosan szerkesztett és felépített struktúrával dolgozik. Történt ugyanis, hogy ma a kompozícióról volt szó. Most, hogy már egy csomót fotóztunk, rengeteg hiperszuper képet láttunk az oktatóinktól, már szinte azt hittük mindent tudunk, a többi csak gyakorlás kérdése, kiderült, hogy a lényeg csak ezután jön. A képek lelke. Hogy mitől fog tetszeni az egyik fotó és lesz közömbös a másik. Megtanultuk a racionális állítgatós, méregetős dolgokat és most lelket öntöttünk bele.
Az egész egyébként pszichológia. Befolyásoljuk a másik agyát formákkal, színekkel, elrendezésekkel és ezzel önkéntelen örömérzetet csikarunk ki belőle. Na, el is mondtam a komponálás lényegét azoknak, akik nem jöttek el a fotó suliba. Remélem minden olvasó érzi önzetlenségem határtalanságát és ezért felajánlja adója valahány százalékát… NEKEM!
Kicsit úgy érzem, mintha elmagyarázták volna, hogy mi a szerelem. Vannak ugye formák, illatok, virágbolt, étlap árak, eső, taxi, nyaraló szülők – és ha ezeket ideális módon keverjük össze, lesz valami egészen jó. Az ember aránylag pontosan tudja, hogy mit szeretne elérni és mégis nagyon ritkán jön össze. De ma nagyot léptem előre! Tudom a megoldást! És a legjobb az egészben, hogy azt mondták, csak az elején kell figyelni a szabályszerűségekre, utána ösztönössé válik. Na, az lesz az én világom!
